Borús későtavaszi péntek reggel volt. Kivettem magamtól egy nap szabit, hogy egy régi kedves ismerősömnek segítsek a költözésben. A csendes kis budai utcába pontosan érkezett a ponyvás bútorszállító teherautó, kiszállt belőle a három szállító, jóarcú, értelmes fiatalemberek. Bemutatkoztunk egymásnak, beszélgettünk. Igyekeztem az alkalomhoz öltözni én is, felöltöttem leggyatrább melegítőmet, pufimellényt, baseball sapkát, kitaposott tornacsukát, stb… Épp tartottuk a „haditanácsot”, amikor odaért a járdán egy középkorú hölgy, ő is a megfelelő dress code szerint közalkalmazottnak öltözve, szürke kiskosztüm, ridikül, szatyor, szemüveg, érzelemmentes arcvonások, nehogy…stb… Környékbeli lehetett persze, merően rámnézett, én ezt azonnal egy hangos kezitcsókolommal háláltam meg, majd megállt és megszólított.
- Jó reggelt! Mondja csak, tudna adni egy névjegykártyát?
A lelkemet valami földöntúli boldogság járta át. Végre! Révbe értem, öltözhetek én bármibe, felismernek, nem hiába volt több évtized kitartó jogászkodása, már az utcán is felkérnek (habár ezt azért nem szeretném..)…Hiába, na, a tehetség, a márkás ügyvéd az kapós…gondoltam szerényen.
Kicsit szégyenkezve tapogattam a pufimellény zsebét:
– Elnézést kérek Asszonyom, de most épp nincs nálam névjegykártya, sajnálom, de esetleg…
– Semmi baj – vágott a szavamba, – majd leírom a telefonszámukat a ponyváról!
A csendes budai utcácskát betöltő harsogó röhögés elültével már csak annyi maradt, hogy mentsem a mundér, vagyis a talár becsületét, fanyarul rákérdezzek:
– Na és… esetleg… ügyvédre nincs szüksége?
– Ügyvédre? Mi a csudának? Van belőle ezerszám Pesten, több van, mint taxisofőr! Na de egy jó bútorszállító, az igen!
– Igaza van! Látja, én is ügyvédként bútorszállítással foglalkozom, hogy egy kicsit lendítsek az üzleten.. – próbáltam viccelni, mindhiába.
– Na, ne sírjon! Maguk mind sírnak – mondta faarccal, és azzal odébbállt, hogy mielőbb megkezdhesse valahol aznapi áldásos hatósági munkáját.
Én meg legközelebb majd talárban cipelem a bútorokat, mert ugye: ha nincs remény, nincs csalódás!
2014. március 16.