Apu két kézzel, tíz körömmel kapaszkodott imádott testvérébe, Lászlóba, ami a tragikus előzményeket tekintve, nagyon nem csodálható. Eléggé egyoldalú kapcsolat volt ez, ne részletezzük, miért. De hát minden sikertelen férfi mögött áll egy hasonló, féldilis feleség, aki determinálja a mozgásviszonyokat. Ezért aztán szegény László csak nagyritkán “szabadult el”, és titokban jött el hozzánk, általában vasárnap reggel, jó korán, hogy kivívja apró csöngetéseivel a tovább aludni kívánók (én) dühödt rosszallását.
Így volt ez azon a téli reggelen is, amikor a szinte járhatatlanná vált Naphegy utcában “köszörült” a havon egy öreg Moszkvics, egyre jobban elkaparva magát a hóban. Már vagy egy félórája bámultuk az ablakból a küszködését, amikor úgy fél nyolc tájban László, az én bivalyerős nagybácsikám, Apu testvére befordult a Naphegy utcába. Odaért a Moszkvicshoz, szólt az embernek: “Tegye már egyenesbe a kormányt!” (Jó, ez egy soha el nem évülő általános ajánlás is lehetne..), majd letette az aktatáskáját a hóba, ami a nekem szánt óriás Tibi csokit és az Apunak szánt kiolvasott Búvár, valamint Élet és Tudományokat rejtette, néha egy-két krinolinnal megspékelve – László ugyanis vágóhídi főállatorvos volt, rajta múlt, mi az, ami “ehetetlen”, így hát… – és odaszólt a sofőrnek: “Most óvatosan adjon pici gázt”, majd: felemelte egymaga az autó hátulját, és… kitolta a hóból. Az autó vidám tülköléssel el tudott már menni. Kár, hogy kora reggel volt, mert egy nagy tapsot megérdemelt volna. De legalább Apu ezt is megfestette, mert imádta a testvérét. László jutalma nem is maradt el. Mire felért az emelkedőn a hóban, Anyu már betette a sütőbe az előre bedagasztott és kiszaggatott krumplis pogácsát, mert ez volt László kedvence.
Ilyenkor Apu napokig boldog volt, és még azt is elviselte, ha este becsöngetett hozzánk Zsül. Zsül, eredetileg K. Gyula bácsi volt, egy nagydarab, nagycsontú, nehézkes járású öreg, akinek a státusza a házban “az albérlő” címen volt aposztrofálva. Ez annyit tett, hogy az első emeleten Siftár bácsi lakásának cselédszobájában lakott, mint albérlő, és ezt a státuszát a világért el nem hagyta volna, kitenni ugyebár nem lehetett. Ez a több okból is kutya-macska “barátság” úgy teljesedett ki, hogy Siftár bácsi, a főbérlő, ágostai hitvallású evangélikus volt (jó, ezt is csak később, a halotti értesítőjéből tudtuk meg, mert Ő igen zárkózott volt), míg Zsül – állítása szerint – tetőtől talpig kommunista, és Franciaországban tevékenykedő ellenálló volt. Állítása szerint remekül kitanulta a borbély szakmát, ezt később bemutatva, a frizurám és jó néhány hajhagymám bánta, továbbá néhány pohár vörösbor mellett, amit szigorúan ő hozott, (hisz nálunk ilyesmi nem volt), elmesélte franciaországi ellenállói kalandjait, amelyek az elfogyasztott vörösborral egyenesen arányosan tudtak bővülni és kiteljesedni. Zsül, (a fentiek miatt így kellett őt szólítani), erős színekkel ecsetelte partizán múltját, amely – rosszindulatú gyermeki feltételezésem szerint – talán némi anyagi előnyökkel is járhatott akkortájt, francia nyelvű kifejezéseket szőve mondandójába, erősítette az általa elmondottakat. Apu rosszmájúan meg is kérdezte: “És mondja Zsül, nők is voltak az ellenállók közt?” “Mössző, ez csak természetes”, húzta fel szemöldökét a feje búbjára Zsül. “És magának is ellenálltak?” “A legkevésbé sem, Mössző” – hunyorított az öreg. Itt kell megjegyezni, hogy Zsül, a lehetőséget nem kihagyva Siftár bácsi Belvárosban lakó nővérének, Kamillának is udvarolt, ám összeköltözésre sosem került sor, ki tudja, miért is…
Az viszont tény, hogy Zsül nagyon értett a művészetekhez. Jókat beszélgettek Apuval a francia és egyéb nációjú festőkről, én meg ott settenkedtem, hallgattam őket. Zsül Apunak is adott tanácsokat, de nem részletezném, markáns elutasításban részesült rendszerint. Egyszer beállított hozzánk egy ajándékkal… “Mössző ezt Önnek hoztam, végre keretezze már be legalább az egyik festményét!” És a papírhalmazból elővett egy aranyozott, bár kissé rozoga keretet, amit a Teleki téri piacon “lőtt”, sok kutatás után, bevallása szerint. Apu nagyon megköszönte, majd Zsül távozása után beszórta az egészet Gezarollal, és kidobta az ajtó elé. Persze Zsül másnap észrevette, és ezután igen sok időbe tellett, amíg sértődöttségét apránként feloldhattuk némi vezekléssel…