/https://www.youtube.com/watch?v=UgnTTsbu9Cg
A Heti TV Pirkadat című reggeli műsorának vendége ezúttal dr. Egri Oszkár volt, aki édesapja, a 1917-ben született és 1982-ben elhunyt Egri Oszkár festőművész munkásságáról mesélt – és bemutatta azokat a képeket, amelyeket saját kiadásban, nagy szeretettel és mély késztetéssel foglalt könyvbe. A történet nemcsak egy különleges művészi hagyatékról, hanem az utólagos vezeklésről, az emlékezés erejéről és a holokausztot túlélő generációk belső világáról is szól.
Egy mérnök, aki képekben menekült a valóságból
Egri Oszkár – az idősebb – nem végzett művészeti iskolát, mérnök volt, de „istenáldotta tehetséggel” festett. A fia elmondása szerint ez volt számára a túlélés módja: „Túl kellett élni a holokausztot, és ki kellett ábrándulni az emberekből. Ekkor kezdett festeni. A művészet lett a menedéke.”
Először plein air erdőrészleteket festett, majd felfedezte a pointillizmus technikáját, amelyet Magyarországon csak kevesen műveltek – talán legismertebben Szinyei Merse Pál. „Képeit tulajdonképpen pixelekből rakta össze, és a néző szeme alkotja meg a képet. Ez egy interakció festő és befogadó között” – fogalmazott Egri Oszkár.
Későn jött a felismerés – de időben
A fia, dr. Egri Oszkár, bevallása szerint sokáig nem becsülte eléggé édesapja művészetét: „Makacs, önző, beképzelt voltam, nem alkalmazkodtam. Imádtam, de nem értettem igazán, mit alkotott.”
Csak évekkel később, egy betegség miatti élethelyzet fordította figyelmét a képek felé: „Amikor azt mondják, hogy már ne vegyél tartós tejet, akkor rádöbbensz, hogy mi az, ami valódi érték.”
A fordulópont péntek este jött el, a sábesz fényeinél: „Néztem a két gyertyát, és hallottam: Sámmor ve Záchor – őrizd meg és emlékezz. Rájöttem, hogy ez nemcsak a szombatra vonatkozik, hanem a képekre is.”
Egy képeskönyv: önvizsgálat és megváltás
A művész hagyatékából dr. Egri Oszkár egy gyönyörű albumot állított össze, saját kiadásban, saját költségen. „Ez volt a vezeklésem: nem pályáztam, nem kerestem mecénást. Én voltam a mecénás. Így próbáltam jóvátenni, amit évtizedekig mulasztottam.”
Az album összeállítása valódi csapatmunka volt: Kristófi Dániel fiatal festő és műtárgyfotós 180 megapixeles felvételeket készített a festményekről – olyan részletességgel, amit még a művész fia sem látott korábban. „A képek új dimenziót kaptak” – mondta elismerően.
A képeket személyes történetek is kísérik – a könyv így nemcsak művészeti album, hanem afféle képzőművészeti mesekönyv is lett, emlékekkel és családi narratívával.
Tájak, fák, csónakok – egy el nem mozduló művész világa
Egri Oszkár sosem járt külföldön – a festészete mégis univerzális. Négy témakörben alkotott:
- A Tabán és Naphegy – a környék, ahol évtizedekig lakott.
- Balaton és Duna – vízparti tájak.
- Család – intim, személyes jelenetek.
- Erdő, természet, csónakok – az ember nélküli csend és emelkedettség.
A fiát egy ismert művészettörténész, Szinte Gábor, is megerősítette abban, hogy az apja valódi festő volt: „A maga apja tudott fát festeni. Márpedig fát festeni a legnehezebb.”
És most: kiállítást a festőnek, akit életében nem ismert el a zsűri
Mivel Egri Oszkár nem végzett hivatalos képzőművészeti iskolát, életében gyakran elutasították a képeit. „Megkérdezték: melyik iskolát végezte? Azt felelte: semmilyet. Csak tudok festeni.” – idézte fel fia.
Most azonban minden készen áll egy méltó kiállításhoz, amelyre az első kerületi Márai Sándor Kulturális Központban kerülhet sor, ha a terveket sikerül valóra váltani. A képek kiállításánál a könyv is megvásárolható vagy megszerezhető lesz – nem kereskedelmi célra, hanem a művészet megbecsülésére.
Egy örök életű művészet és egy végre megszületett hála
Egri Oszkár 1982-ben hunyt el – 42 éve, de képei, szellemisége és személyes története ma is él. A fia méltó módon őrzi az emlékét, és szeretné másokkal is megosztani: „Van egy pulóverem, egy ágyam, egy autóm – ezeket el lehet dobni. Elcserélhetők. De ilyen festmény nincs másnak. Ez örök.”
A beszélgetés végén Breuer Péter így fogalmazott: „Egri Oszkár működése ennél többet ér. Kár, hogy ő ezt már nem érhette meg. De mi még sokat fogunk erről beszélgetni.”
A festő, aki nem tanulta, de ösztönösen tudta. A fia, aki végül megértette. És a képek, amelyek most végre utat találnak a világ felé.
(Lejegyezte: Heti TV, Breuer Péter főszerkesztő).
* * *