Írások

/https://www.youtube.com/watch?v=UgnTTsbu9Cg A Heti TV Pirkadat című reggeli műsorának vendége ezúttal dr. Egri Oszkár volt, aki édesapja, a 1917-ben született és 1982-ben elhunyt Egri Oszkár festőművész munkásságáról mesélt – és bemutatta azokat a képeket, amelyeket saját kiadásban, nagy szeretettel és mély késztetéssel foglalt könyvbe. A történet nemcsak egy különleges művészi hagyatékról, hanem az utólagos vezeklésről, az emlékezés erejéről és a holokausztot…

https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=12003 Ezt – a filmhíradó bejátszásban látható – kötőtű gyártó automata gépsort (11 méter hosszú volt!) az édesapám, Egri Oszkár gépészmérnök, festőművész tervezte és kollégáival kivitelezte több évi lelkes munkával az Újításokat Kivitelező Vállalatnál (ÚKV), sok más találmánya mellett. És működött! És jól! Ezért a munkáért felterjesztették Kossuth-díjra, Munka Érdemrendre, de nem kapta meg…

Kik is lakták ezt a 26 lakásos bérházat, amely ezeken a festményeken itt-ott szerepel, a környékkel együtt… Az egyik érdekes lakó M. bácsi volt… A hatvanas évek lelkesedése, az illendő szerénységből hordott, kitaposott és letaposott sarkú barna félcipők és lódenkabátok jövőbe vetett töretlen hite egybeforrasztotta még a Naphegynek oly sokszínű, multikulturális, ámde a karámban…

M. bácsi disszidált. Mindenki dicsérte, szidta egyhangúan, attól függően, ki kivel beszélgetett erről. M. bácsi, a jós, azt már persze nem láthatta, mert az nem a jövő, hanem a kegyetlen jelen volt, miként tették ki a csábító méretű két és félszobás, erkélyes naphegyi lakásból itthon hagyott két gyermekét, Öcsit és a gyönyörű, mandulaszemű, lófarkas…

A család egy Naphegy utcai földszintes bérlakásban lakott. A dimbes-dombos vidék miatt a szoba egyik – a ház előtti kis térre néző – ablaka szinte egy emelet magasságban, míg a Lisznyai utcára néző kisebb ablak már a járdáról nézve vállmagasságban volt. A lakás “fényét” a szokásos asztal-székek, ágy, két szekrény, egy rongyszőnyeg együttesén túl,…

Apu két kézzel, tíz körömmel kapaszkodott imádott testvérébe, Lászlóba, ami a tragikus előzményeket tekintve, nagyon nem csodálható. Eléggé egyoldalú kapcsolat volt ez, ne részletezzük, miért. De hát minden sikertelen férfi mögött áll egy hasonló, féldilis feleség, aki determinálja a mozgásviszonyokat. Ezért aztán szegény László csak nagyritkán “szabadult el”, és titokban jött el hozzánk, általában…

A Krisztina téren régóta áll egy nagy hirdetőoszlop, szerencsére érintetlenül, és rajta egy óra, ami – láss csodát – nem áll, hanem általában pontosan működik. Az 1960-as években szinte minden eltűnt a környékről, a régi, földszintes Zöldfa Étteremmel a nagy kerthelyiséggel, és lombos fáival együtt. Helyüket átvette a beton és a téglarengeteg. De az…

Sok évtizeden át pattogott itt vidáman a teniszlabda, és zajlottak a mérkőzések háborítatlanul a képen látható Tigris utcai teniszpályán. Az MTK-Vörös Meteor Sportegyesület pályája sok embernek adott önfeledt szórakozást és sportolási lehetőséget. Akinek éppen nem volt teniszpartnere, a falnál egymaga is “adogathatott”, edzhetett. Aztán később már “adogatógép” is segített. Jó kis hely volt. A…

Ma már elképzelhetetlen lenne, de az 1960-as évek elején még volt lóverseny a Tabánban. A Krisztina körúttal párhuzamos pálya – színes gerendákkal, akadályokkal – a viszonylag egyenletes zöld gyepen került kialakításra, és tavasztól őszig hétvégenként gyakran ugratták a lovakat a pályán, az összegyűlt közönség legnagyobb örömére. Ez a kis kép ezt örökítette meg. Később…

Budán, a Gellérthegy aljában, a Hegyalja út, Sánc utca és Orom utca ölelésében volt az a némileg elhanyagolt, vagy inkább természetességében meghagyott fennsík, ami igencsak multifunkciós szerepet töltött be a környék lakosságának legnagyobb örömére, és amit ezen a festményen láthatunk megörökítve. Kora tavasztól izgalmas focimeccseket játszottak a fiúk, az ott elhelyezett egy-két padon kismamák…

Amint már említettem, folyton ott füleltem gyerekként, amikor Apu – festegetés közben – Zsüllel beszélgetett festészetről, technikákról, festőkről, stb… Különösen tetszett, amikor Segantini olasz festő műveiről beszélgettek, pointilista műveit, remek ecsetkezelését taglalva, vagy amikor Tiziano műveit emlegették, amelyeket szenzációs és egyedi módon – ecsetet nem használva – az ujjaival festett. Több évtized múlva volt…

Délutánonként, amikor Apu négy óra után hazaért a munkahelyéről, amit egy bürokratikus semmittevő „hivatalként” tiszta szívéből utált, megebédelt, és „élni kezdett”. A reggel fél nyolctól addig eltelt időt elvesztegetettnek tartotta és ilyenkor előtört belőle az újító vágy, valódi énje, az alkotó, a gondolkodó kreatív mérnök, vagy a festőművész, avagy mindkettő egyszerre. Persze, ezt megelőzően…

Arra jól emlékszem, hogy az iskolában, talán 1965 őszén, a tanév kezdetén mindenkinek el kellett mondani, mit csinált a nyáron, hol nyaralt, stb…. Én csak hallgattam, hogy a többiek hol s merre jártak, Balatonnál, külföldön, nagymamáknál vidéken (nekem olyan nem volt). Mire rám került a sor, már meglehetősen feszengtem, majd kinyögtem, hogy: Mi a…

Ezen a képen a már többször “megénekelt” Duna-terasz üdülő kertje látható a Római-parton. A festmény 1965-ben akkor készült, amikor a Duna szinte egyik napról a másikra elkezdett vészjóslóan emelkedni, és az előrejelzések alapján várható volt, hogy az árvíz a buzgárokkal együtt napok alatt elönti az egész területet. Aput a látvány nagyon inspirálta, és nem…

Apu valahogy nagy nehezen “vigaszágon” szerzett a munkahelyén egy családos szakszervezeti beutalót a Hivatal elegáns, balatoni üdülőjébe. Na persze előszezonban, ami a garantált részleges rossz időt is már sejtetni engedte, (szerencsére nem így lett), illetve a B épület földszint utolsó szobáját, stb… De mégiscsak a Balaton, és egy kedvezményes üdülés. Lázas készülődés, és eljött…

A Hivatal üdülőjének saját kis csónakkikötője volt, két mólóval, stéggel, apró kis büfével, nyugágyakkal, színes ernyőkkel és billegő bádog asztalokkal, kényelmetlen székekkel. A büfét nagyon találóan “Zanzi-bárnak” nevezték el, és a különféle tudatmódosító szereken túl, mint pálinka, bor, sör, stb… finom Bambi szörpöt is lehetett kapni, méghozzá valódi, télről eltett balatoni jégtömbbel lehűtve, narancs…

Tavasztól őszig hétvégenként, ha jó idő volt, gyakran felkerekedett a család, és a budai Normafától nagy kirándulásokat tettünk, keresztül az erdőn, néha egészen Budakeszi végéig. Persze, rengetegen tették ugyanezt, úgyhogy a meglehetősen ritkán járó 21-es autóbusszal, vagy a Fogaskerekű vasúttal felérni a hegyre kész emberpróbáló kaland volt már önmagában is. A gombászok a gombagyűjtő…

Apu imádta a természetet, a tájat, a fákat, az istenadta jelenségeket megörökíteni. Az embereket inkább csak messziről bámulgatta, mint valami nagyító alatti csodabogarakat, a kellő távolságtartással. Különösen szerette – ha tehette – az éledő tavaszi természetet festeni, kint az erdőben, a virágzó és zöldellő tájon, és a friss tavaszi levegővel együtt beszippantani a festékek,…

Arról már volt szó, hogy Apu és Anyu 1949-ben ismerkedtek meg, 1950-ben összeházasodtak, és ez a házasság szeretetben eltartott végig, egészen Apu 1982-ben bekövetkezett haláláig. Volt ebben a házasságban azonban egy festészetileg fontos és maradandó dátum. Elérkezett az 1970-es esztendő, és Apu szeretett volna valami igazi különlegességgel kedveskedni Anyunak, de nem az obligát virágcsokorral,…